Szívből jövő dallamok
Valószínűleg még sokan emlékeznek a 60-as évek forgatagában alakult egyik sztárzenekarra, az Atlantisra. Bár az évek során a zenekar tagjai és dalaik stílusa egyaránt változott, néhány dolog mégis a régi maradt: a minőség, a profizmus, a szórakoztatni vágyás, és persze a zene mindenekfelett álló szeretete.
Talán még maga Neményi Béla sem gondolta a 60-as években, hogy az általa alapított zenekar neve még a huszonegyedik században is élni fog. Ő akkor Sankó Lászlóval és a legendás gitárossal, Radics Bélával indította útjára az Atlantist, amely a 70-es évektől Danyi Attilával, Várkonyi Mátyással, Fekete Gáborral és Fekete Gyulával működött tovább. Jelenlegi felállásában 1977 óta létezik, Luczek Imre vezetésével. Ő és három zenész társa, Piri József, Major László és a fantasztikus hangú Horváth Andrea a magas színvonalú szórakoztatást tartja a legfontosabbnak. Ha egy rendezvényen, partin, bálon vagy akár esküvőn jó zenére, jó hangulatra van szükség, nem kell mást tenni, mint hívni az Atlantist, akik jó néhány fantasztikus dallal elvarázsolják a közönséget.
-
A repertoárunk nagyon széles, sokféle stílusú dalt adunk elő – –
Attól függ, mit választunk, hogy milyen jellegű rendezvényre hívnak meg bennünket. Leggyakrabban persze tánczenét játszunk. Egyszer megkérdezték tőlünk, hogy nem sértő-e, ha azt mondják a zenekarra, hogy bulizenekar. Egyáltalán nem, hiszen mindannyiunk számára a szórakoztatás a legfontosabb.
Luxushajón „szerzett” énekesnő
A zenekar csodálatos hangú énekesnője, Horváth Andrea nem mindennapi módon került a három férfi közé. Egy amerikai luxushajón énekelt Alaszkában, éppen akkor, amikor az Atlantis is a hullámok hátán szórakoztatta az utazókat.
-
Nagyon sokat dolgoztunk külföldön is – –
Az egyik legizgalmasabb munkánk egy amerikai luxushajón volt, ahol naponta kétszer kellett zenélnünk. Egy ilyen hajón nem csak milliomosok vannak, de az utazók többsége idős ember. A mi feladatunk az volt, hogy az esti showműsor előtt játsszunk egy órán keresztül koktélzenét, a show után pedig tánczenét. Akkor ismerkedtünk meg Andreával, aki szerintem az ország egyik legjobb énekesnője. Szinkron iskolába is jár, mert a beszédhangja is rendkívül jó. Büszke vagyok a kollégáimra!
És nem alaptalanul, hiszen amellett, hogy remekül zenélnek, mindannyian énekelnek is, ki-ki a maga stílusának megfelelőt. Olyan népszerű dalokat, amelyek között minden korosztály megtalálhatja a fülének, „lábának” legkedvesebbet.
-
A sok új között azért játszunk egy-két dalt a régi Atlantistól is – –
A Jól érzem magam című feldolgozása például rendkívül népszerű, még a fiatalok is nagyon szeretik! Egyik kedvencünk pedig Prince-től a Purple Rain. És ki ne hallgatná élvezettel a Gipsy Kings Mixet, a Porsche, Szerelem című dalt, a Szerelemvonatot, A Boldogság és én című nagyszerű szerzeményt, a Nagy Utazást, vagy a külföldi előadók népszerű dalai közül a Sex Bomb-ot, a One Way Ticket-et vagy a latin őrületet, a Livin’ la Vida Loca-t! És a sornak ezzel még korántsincs vége.
A zene házhoz jön
A nemzetközi barangolás után Luczek Imre és csapata már négy éve itthon szórakoztat minden kikapcsolódásra, bulizásra vágyót. Boldogan mennek minden hívásra, hogy legalább egy estére felhőtlenül jó hangulatot teremtsenek a zene segítségével. Bár lemezük még nincs, idővel talán majd otthon is segítenek a kikapcsolódásban. Addig is az interneten ismerkedhet meg velük mindenki aki még részletesebben kíváncsi arra, mit is tud, mit nyújthat a huszonegyedik századi Atlantis.
Sz. Z.